Sportpszichológia konzultáció gyerekeknek
A fejlődés és a siker mindig egy folyamat eredménye, amihez én a megbízható támaszt nyújtom számodra.
Kedves Érdeklődő!
A praxisom teljesen telített, ezért jelenleg nem tudok új jelentkezőt fogadni.
Fontos tudni, hogy minél fiatalabb korban válik a mentális felkészülés a sport természetes, a fizikaival párhuzamos és egyenrangú részévé, annál profibban képes a sportoló annak eszköztárát alkalmazni, és hatékonysága annál stabilabban tud megmutatkozni. Ebből következően érdemes minél előbb, még bármely konkrét nehézség megjelenése előtt elkezdeni ezt a munkát.
Természetesen előfordul, hogy egy máshogyan megoldhatatlannak tűnő probléma okán merül fel a sportpszichológiai támogatás lehetősége. A sportoló gyerekek/fiatalok gyakran hasonló nehézségekkel kerülnek szembe, mint a felnőtt sportolók, így például azt tapasztalhatják ők vagy a körülöttük lévő felnőttek, az edző(k) vagy a szülő(k), hogy:
- az izgalom, az izgatottság szorongássá válik a versenyen, és nem nyújtja azt a teljesítményt, ami az edzés alapján elvárható lenne,
- csökken a sporttevékenységhez kapcsolódó motivációja, vagy folyton hullámzó a lelkesedése,
- nem tudja igazán, hogy mik a jövőbeli tervei, céljai az adott sportágban,
- nehezére esik koncentrálni, nem tud az adott feladatra összpontosítani,
- nincs kellő önbizalma, vagy valamilyen ok miatt visszaesett az önmagába vetett hite, és ez a sportbeli teljesítményén is érződik,
- nehezen fejezi ki magát, nem megfelelő a kommunikációja,
- esetenként konfliktusokba keveredik a csapattársaival, az edzőjével.
Emellett azonban felmerülhetnek az életkori sajátosságokból adódó nehézségek, így például:
- segítséget igényel a sporttevékenységgel járó elfoglaltságok és az iskolai követelmények teljesítésének összehangolása terén, vagy
- serdülőkorban nem találja a helyét a világban, így a sportban sem, esetleg ezzel együtt csökken az önbizalma.
Felőttekkel folytatott sportpszichológiai munka jellemzőiről ide kattintva olvashatsz.
Azzal együtt, hogy a nehézségek sokszor hasonlóak a felnőttekéhez, a gyermek- vagy serdülőkorú sportolók esetében mindenképpen figyelembe kell vennünk speciális életkori sajátosságaikat, és ezeknek megfelelően kell adaptálni a különféle módszereket, technikákat, valamint a velük folyatott kommunikációt is.
A sport és a teljesítményfokozás területére specializálódott szakpszichológusként, pedagógia szakot végzettként, valamint gyakorló tanácsadóként mind a szakmai tudásom, mind a tapasztalatom segít abban, hogy rálássak ezekre a jellemzőkre, és nekik megfelelően alakítsam a folyamatot.
Mindemellett alapvetőnek tartom, hogy a szakmai irányelveket betartva, szigorú etikai szabályokat követve végezzem ezt a munkát. Ebből következően minden esetben a szülőket mindvégig bevonva, a folyamat legelején és közben is időről-időre velük konzultálva, szoros együttműködésben zajlik a munka.
Gyermekekkel folytatott konzultáció esetén az egyéni konzultációs ülések hossza 60 perc/alkalom.
A konzultáció díja 12.000 Ft/alkalom.
Gyermekkel zajló munka során a legelső konzultációs ülés a szülőkkel történik a gyermek jelenléte nélkül. Ennek során megtörténik a gyermek sportmúltját, jelenlegi sportbeli helyzetét és az észlelt problémát feltáró interjú felvétele a szülőkkel, továbbá tisztázzuk a célokat és egyeztetjük a kereteket.
Az első szülőkonzultáció hossza 90 perc, díja 15.000 Ft. A további szülőkonzultációk díjmentesek.
Csoportokkal, csapatokkal, egyesületeknél végzett sportpszichológiai tanácsadás, illetve külső helyszínen folyó munka esetében a díjszabás mindig egyedi elbírálás szerint, közös megegyezés alapján történik. Érdeklődni, árajánlatot kérni a Kapcsolat menüpontban feltüntetett elérhetőségeken lehet.
Kedves Érdeklődő!
Kérem, hogy a weboldalon keresztül üzenetben vagy emailben vegye fel velem a kapcsolatot, mert napközben nem tudom felvenni a telefont. Az üzenetekre és emailekre 2 munkanapon belül válaszolok. Együttműködését köszönöm!
Jelentkezz konzultációra az alábbi néhány adatod megadásával!
Dr. Patrick Cohn pszichológus, az alkalmazott sportpszichológia doktora, önmagát mentális coachként definiáló szakember, korábbi sportoló, aki több száz atlétával dolgozott már együtt összegyűjtötte a leggyakoribb mentális hibákat, amelyeket tapasztalatai szerint a sportolók meccsek, illetve versenyek előtt elkövethetnek. 2017. november 18-án részt vettem a Magyar Atlétikai Szövetség által szervezett Sportegészségügyi Konferencián, amelyet a Testnevelési Egyetemen tartottak. A következőkben az ott hallott előadásokról írott beszámolóimat olvashatjátok. 2017. november 18-án részt vettem a Magyar Atlétikai Szövetség által szervezett Sportegészségügyi Konferencián, amelyet a Testnevelési Egyetemen tartottak. A következőkben az ott hallott előadásokról írott beszámolóimat olvashatjátok. 2017. november 18-án részt vettem a Magyar Atlétikai Szövetség által szervezett Sportegészségügyi Konferencián, amelyet a Testnevelési Egyetemen tartottak. A következőkben az ott hallott előadásokról írott beszámolóimat olvashatjátok.Írásaim
Leggyakoribb mentális hibák, amiket a sportolók verseny előtt elkövetnek 2.
MASZ Sportegészségügyi Konferencia beszámoló: Sportkórházi hírek
MASZ Sportegészségügyi Konferencia beszámoló: FMS
MASZ Sportegészségügyi Konferencia beszámoló: Sporttudatosság